Karlskirche

Adventi Bécs - Karslirche

Más néven Károly templom a Karlsplatzon, Bécs harmadik kerületében található, amit Európa leglenyűgözőbb barokk templomaként tartják számon. Az egyik legnagyobb nevezetessége a 76 méter magas kupola, ahova ma már lifttel is feljuthatnak az idelátogatók, és innen elragadó kilátás nyílik az osztrák fővárosra. A templom építése olyan 1700 körül kezdődött, hogy a keresztények így adjanak hálát, hogy elmúlt emberéletek ezreit követelő pestisjárvány.

A templom a Karlsplatz déli oldalán található. IV. Károly német-római császár építtette, akiről az épületet is elnevezték. Az építésre 1714 és 1737 között került sor. Johann Bernhard Fischer von Erlach egyik legnagyobb munkájaként tartják számon. A historizmus akkor legkülönlegesebb elemeit sikerült neki ötvöznie ebben az épületben, a két fő oszlop is egyértelműen magán viseli a római Traianus-oszlop mintáját, míg a toronypavilonok a legszebb római barokk időszakot a turisták előtt.

Miután Johann Bernhard Fischer von Erlach életét vesztette a munkálatok közben, így az akkor már ismert fia, Joseph Emanuel folytatta a munkálatokat, aki picit módosította az apja terveit. A templom legkiemelkedőbb alkotásának a kupola belsején látható freskó számít, ami  Johann Michael Rottmayr alkotása. 1918-ig udvari templomként funkcionált.

Miután Johann Bernhard Fischer von Erlach a munkálatok közben életét vesztette, akkorra már kiváló építészként ismert fia, Joseph Emanuel folytatta a munkálatokat, azonban részben módosította apja terveit. Ma sem egészen bizonyos, hogy saját ízlése miatt, vagy azért, mert képtelen volt kivitelezni édesapja képzeteit, de ezek a változtatások is hozzájárultak ahhoz, hogy a Karlskirsche ma ilyen impozáns látványt nyújtson. A templom egyik legkiemelkedőbb teljesítményének, illetve látványosságának egyébiránt a legtöbben a kupolán megtalálható freskót találják, ami Johann Michael Rottmayr munkája, és alapvetően határozza meg a Károly templom alaphangulatát. Érdekesség, hogy a Karlskirsche 1918-ig udvari templomként szolgált, és épülete is a királyi palota irányába mutatott. Ma Bécs egyik legszebb nevezetességeként, a város jelképeként tekintünk rá.