Schönbrunni kastély

Adventi Bécs - Schönbrunni kastély

Bécs egyik legismertebb és leghíresebb turisztikai látványossága a Schönbrunni kastély, ami szerepel a világörökségek listáján. A barokk stílusjegyekkel megáldott kastélyt minden évben egyre többen és többen látogatják meg. A kastély egykoron a császári család nyári rezidenciája volt. A kastély egyik híres nevezetessége, hogy Ferenc József itt született 1830-ben és rá 86 évre, 1916-ban itt halt meg.

 A császári rezidenciát közel 80 éven át építették. 1569 óta a Habsburg család birtokában van. II. Ferdinánd feleségének kérésére felépítettek egy vadászkastélyt. A területet ekkor kezdték el Schönbrunnként emlegetni. A hatalmas méretű kastély 2 hektáron terül el. Bár az 1441 helyiségből csupán 45 terem látogatható meg, ám panaszra nincs ok. hiszen ez a 45 terem a legszebb az összes közül. A kastély gyönyörű termeit egy idegenvezetés során lehet alaposan szemére venni.  

I. Lipót a birtokot fiának szánta, és egy csodálatos palotát álmodott oda. Udvari ajánlás alapján Johann Bernhard Fischer von Erlachot bízta meg új kastély tervezésével. Az első tervek alapján a mai Gloriette helyén egy pompás kastély épült volna, amely mind méretben, mint díszességében felülmúlta volna a versailles-it is. Végül egy kicsit szerényebb tervek alapján a vadászkastély építése 1696-ban kezdődött, a kertet pedig Jean Trehet 1695-ben kezdte tervezni. Az épület középső részét 1700-ban adták át, ám az építkezést a spanyol örökösödési háború okozta pénzhiány miatt felfüggesztették, majd a császár 1705-ös halálával végleg leállt.

A kastély sokáig befejezetlen maradt. 1724-ben VI. Károly császár megvásárolta I. Lipót özvegyétől. Később leányának, Mária Teréziának adta, aki mindig is rajongott a kastélyért és a kertjéért. Mária Terézia uralkodásának kezdetével Schönbrunn az udvari élet központjává vált. 1744 és 1765 között Nikolaus Pacassival rokokó stílusban bővítette és alakította át az épületet ezáltal egy pompás kastélyt létrehozva.

Férje, Lotaringiai Ferenc egy kert kialakításán munkálkodott. A természetet kedvelő uralkodó alapította meg 1752-ben a világ első állatkertjét is. 1765-ben az addigra megözvegyült Mária Terézia férje terveinél egyszerűbben fejezte be a birtok udvarának kialakítását. Ő építtette a Neptun-kutat és a Gloriette-et is. A kastély és kertje nagyjából Mária Terézia halálának évére nyerte el a végleges kinézetét. Ezután sokáig érintetlen maradt, még ma is nagyrészt őrzi akkori jellegét.

 Adventi Bécs - Schönbrunni kastély

1945-ben a főépületet és a Gloriette egy részét eltalálták a szövetséges légierők bombái. A második világháború után a kastély épen maradt részében rendezték be a brit megszálló csapatok főhadiszállását. A megsérült részeket részben ekkor, részben a megszálló erők kivonulása után kijavították.

A belsőépítészeti stílusokban ötvöződik a barokk és a rokokó, amelyek harmonikusan mutatnak együtt.

A nyugati szárny első emeletén találhatók meg a császári pár lakosztályai. A keleti részben Mária Terézia szobái, valamint Ferenc Károly-lakosztályok kaptak helyet, melyekben a császár szülei, Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné élték mindennapjaikat.

A Schönbrunni kastély hatalmas és gyönyörű kertjében évente megrendezésre kerül az egyik legnagyobb, legszebb és legmeghittebb hangulatú adventi vásár is, amelyre korosztálytól függetlenül mindenkit várnak a szervezők. Az adventi vásár mellett azonban.